Korom sötét volt, de mégis mit várhatott az ember reggel négy órakor? Grety már útra készen állt, tudta, hogy lassan indulnia kell, ha ötre oda akar érni a kikötőbe. A fiatal hölgy letisztázta magával, hogy nem óhajtozik olyan sokáig maradni, bárhol is legyen az az ott. Ennek köszönhetően nem is csomagolt magának semmit, kizárólag a kézitáskáját, ami mint mindig tökéletesen passzolt az öltözékéhez, és természetesen a legdivatosabb ruhadarabok voltak rajta, amik tökéletesen kiemelték a vékony alakját. Igaz a hordott ruhák nem a legnemesebb márkákból valók voltak, de egyik nő se mondta volna meg, hogy ezek bizony alig kevesebb ötszáz dollárba kerültek, annak ellenére, hogy az ilyen fajta ruhák több ezer dollárt is érhettek, de Grety bőven beérte azzal is, ha az utcán nem csak a férfiak figyelmét kelti fel a hosszú vékony lábaival, amik egész nagy látó teret hagyott a férfiaknak, mivel Grety kevés alkalommal hordott olyan szoknyát ami bőven a térde alá ért, ezért is mondták a fiatal hölgyre, hogy az öltözködése szexualitást nyugtalanító és kurta, illetlenség és mocskos dolog így öltözködnie az utcán, akár mennyire is büszke és csinos az alakjára, de Gretyt ez korán se riasztotta vissza attól, hogy mutogassa a kecses lábait, ahogy ő is mondta a bátyáinak: "Nem szükséges úgy öltözködniük a szabad hölgyeknek, ahogy azt a férjes asszonyok elvárják, csak mert már 1960-at írunk egy éven belül. Haladni kell a korral, vagy bután és szabályozva halunk meg, izgalom nélkül, ami csak tönkre teszi az embert.". Az igazat megvallva a két férfi nem támogatta a húguk divatízlését, viszont amikor Grety beszerzett egy bő szárú farmert csodálkozásuk még magasabb fokra szökött, ugyan is, furcsállták, hogy egy ilyen csinos nő mégis mi a fenéért hord ilyen rettenetes szabású és árú férfi nadrágot, de a lány megmagyarázta, hogy sokkal könnyebben képes otthoni munkát végezni benne és nem szakad meg a szíve, ha netalántán össze koszolódik, ugyan is minden gond nélkül mosható, még a selyem és kasmír ruhák nem eresztik a növény földet, vagy éppen a törölgetés közben elfogyasztott vörösbort, igaz, azt valahogy a világos nadrág se akarta elengedni, hiába is próbálkozott bármivel is a lány.
Grety amint kilépett a több emeletes betontömb ajtaján a busz megálló előtt rögtön a ház előtt található újságost vette célba és egy napi lapot vett magának, amit könnyedén kiolvashat a hosszú úton a hajójáig. Már a busz megállóban neki kezdett az újság elolvasásának, amit később a buszon is folytatott, ahol végig egy kislány mesélését hallgathatta, aki az osztálytársai öltözékéről, hogy ki milyen színű szvettert hord. Az édesanyja mosolyogva hallgatta, közben a cigarettáját szívva. Grety szerencséjére, hamar leszállt a tömegközlekedési pokolról és a célpontja felé vette az irány, út közben pedig a megvett újságja végére is ért, amit oda ajándékozott az aluljáró sarkában ülő idős férfinak, aki még javában az igazak álmát aludta, de mellette sorban felhalmozva álltak a napi lapok. A lány a papír lapok közé egy össze hajtott egy dollárost helyezett, majd kopogós cipőjében állt odébb, de a hangjára a férfi felébredt.
- Köszönöm hölgyem. - szólt Grety után, aki elmosolyodva intett vissza a férfinak, aki azonnal neki látott az olvasásnak.
Ahogy megérkezett a kikötőre, nem volt nehéz észrevennie a hajót, aminek a fedélzetén már gyülekeztek az emberek, és nem kevés csomagot cipelve magukkal. Grety nem igazán értette, hogy ezek az emberek mégis mit keresnek azon a hajon amivel ő indul a küldetésére és miért van az utazóknál ennyi csomag mikor a hajó, csak az Atlanti óceán közepéig közlekedik, majd pedig vissza New Yourkba. "Netalán kilométer hiányúak azok a bőrötök?" Tette fel magának tudat alatt a kérdést a lány, majd lassú léptekkel sétált fel a bárka fedélzetére, ahol már legalább tizenhárom ember várakozott. Lágy pillantást vetett a tömegre, akik kérdően, szemöldököt felvonva néztek rá. Keresett egy szabad helyet és leült a kis székre a fedett várakozóban. A jobb lábát kecsesen lendítette át a másikon, így elegánsan, nőiesen ékeskedett az ülésen.
Az idő gyorsan repült a vízi járművön, ugyanis Grety a többi utas csodálkozására emelte fel a tekintetét az újonnan kiadott modern élet tragikus drámájából, amit Edward Albee írt, A homokozó című kötetet.
- Ott van! - mutatott ki az ablakon egy fiatal nő, talán pár évvel ha idősebb lehetett Greytinél. - Elképesztő... És hatalmas!
- Már most sokan vannak... - felelt a párja. - Manapság mindenki leakar jutni Rapturbe.
Grety kérdően meredt az idegen emberekre akik szinte egymást lökdöstek, azért, hogy egy pillantást vessenek valami elképesztőre és hatalmasra. A táskájába téve a könyvet állt fel és az ablakhoz lépett. Ledöbbenve mérte végig a hatalmas tornyot, aminek a lépcsői a tengerbe vezettek. Az épület legalább tizenkét méter magasra nyúlt és a tetején egy kivetítő villogott. Elképedve tűrte a füle mögé a hosszú szőke tincseit, hogy ne zavarják a világítótorony látványát, ami egyszerre nyújtott elképesztő, bámulatos, lebegtető érzést és félelmet, mely kérdéseket halmozott fel a lányban. "Mi a fene ez? Hova a fenébe vezet és mi az a Rapture?"
Mint leszálláskor kiderült, nem csak Amerikai utazók vártak a nyitott ajtajú torony előtt, ahonnan halk zene szólt. Több Orosz és Német polgár is várakozott, igaz némelyik próbált angolul kérdezősködni, de nehezen ment nekik a nyelvtani és a szófaji ismeretek nélkül, így ezek a kérdések érthetetlenek, legalábbis zavarosak és megválaszolatlanok voltak. A legtöbb embernek belépő jegyei voltak valahova amit eddig senki nem látott, és Grety is magában jegyzetelte a dolgokat, hogy ne legyen annyira gyanús, már mintha utazótáska nélkül nem lenne elég kétes. Egy rövid pánik futott át rajta; neki sincs jegye.
A tömeg lassan haladt és ahogy belépett a világítótoronyba egy vörös vászonra írt szöveg fogadta, mely mögött egy arany férfi szobor volt látható. A szalagon egy összetett mondat íródott; "Itt nincsenek Istenek, sem királyok, csak az ember". A kijelentést látva a lány eléggé meglepődött és megrémült, mivel ilyennel még életében nem találkozott és a "nincs Isten" kijelentés libabőrőssé tette. A tömeggel indult lefele a lépcsőn és egy pillanatra a szemét kezdte törölgetni, mikor meglátta az éppen eltűnő tenger alatt járóra hasonlító fém gömböt, viszont percek elteltével egy újabb "izé" bukkant fel, melyet újabb emberek töltöttek meg.
- Kérem ne tolakodjanak! - szólalt fel az egyik férfi. - A batiszférák mindenkit elszállítanak, de a tolakodással, csak a saját helyzetüket nehezítik és az időt húzzák.
A férfin hosszú köpenyszerű ruha lógott, de éppen kilátszódott a vastag talpú bakancsa és a kesztyűje. A vállán átlógatva a kis táska pihent amiben egy rövidhullámú rádió antennája ágaskodott ki. Folyamatos beszéd és rendőri jelentés zúgott ki, de szinte lehetetlen lett volna hallani a mondatokat, ugyanis akkora volt a zaj, hogy csak sistergés jutott el Grety fülébe, de biztos volt benne, hogy ezek az alakok valamiféle felügyelő, rendőri szerepet töltenek itt be. De hol az az itt?
A férfi furcsának vélte az előtte elhaladó Gretyit aki beszélt a batiszférába, többek között talán azért is, mivel nem volt táskája mint a többi utasnak, de egy szót se szólt, csak hagyta beszélni, így Grety volt a hatodik személy a 'szférában. A hosszú kabátos férfi kiadta az utasítást, hogy a kar meghúzásával elindul a batiszféra és az ajtó automatikusan záródik, majd az érkezéskor kinyílik. Gretyben azonnal a legrosszabbak fordultak meg. A gömbszerűség teljesen olyan volt mint egy tenger alatt járó és ha arra hasonlított, akkor a víz alá merülhetett, vagyis lehetséges lehetett, hogy kinyílik a víz alatt az önzáródó ajtó és a tenger mélyén fullad meg. De semmi ilyen nem történt.
A 'szféra az útjára indult és mielőtt láthatták volna a tenger alját egy kivetítő vászon futott le az ajtón és elindult a fejük fölött lévő kivetítő is, ami érces, durva hangon pörgött és fekete fehér képet vetített a jelenlévők szeme elé. Egy karikában elhelyezett ábra díszelgett a kivetítőn, és a lánynak azonnal feltűnt, hogy az ábra, bizony a hatalmas világító tornyot akarta ábrázolni, majd az ábra eltűnését követően, valami abnormális reklám ugrott be, csipán másodpercekre, mert a kép váltás után egy férfi képét láthatták az utazók, aki neki is kezdett a mondani valójának. "Andrew Ryan vagyok, és azért jöttem, hogy feltegyek egy kérdést: Az ember nem illeti-e meg saját homlokának verejtéke? Nem, mondja a washingtoni férfi, az a szegényeké. Nem, mondja a vatikáni, az az Istené. Nem bizony, mondja a moszkvai ember, az közös. Nem fogadtam el ezeket a lehetőségeket. Inkább valami mást választottam. A lehetetlent választottam... - a vászon egy pillanat alatt csúszott odébb ezzel tökéletes látványt adva valami... elképesztőnek amit még ember nem látott. Valami hatalmasnak, egy tenger mélyére épített New Yourknak. Grety ugyanis csak saját otthonához tudta hasonlítani a víz alatti utópiát. A cég táblák már messziről világítottak és az épületek magasra nyúltak, a fények pedig egy kékes fényt adtak az egész városnak. - Rapture-t választottam. A helyet, ahol a művésznek nem kell tartania a cenzúrától. Ahol a tudóst nem kötik gúzsba kicsinyes erkölcsi normák. Ahol a nagyokat nem korlátozzák a kicsik. És ahol a homlokod verítékével Rapture a te városod is lehet."
Grety álla a mondandó végére a vízjáró beltere alját súrolta, amikor a jármű épületeket összekötő folyosók alatt és hatalmas kék bálnák felett haladt el, majd egy sínre futott és eltűnt az egyik épület gyomrában.
A batiszféra lassan emelkedett felfelé, és végül egy hatalmas teremben állt meg, amiben tucatnyi ember sorakozott és kifelé igyekeztek. A terem tetejét üveg lapok díszítették, akár csak valami panoráma ablak, de a 'szféra ajtaja előtti falon is kizárólag üveg volt, ami teljes kilátást kínált a tengerre. A tengeralattjáró ajtaja kinyílt és Grety lépett ki rajta először. Száj tátva bámulta az épületen kívüli tengeri világot. A hatalmas kék bálnát, ami az épületek között úszott el és olyan hangosan énekelt, hogy teljesen behallatszód ott az létesítménybe. A bálnák mellett kisebb halak úsztak el, de Grety nem bírt betelni a kék bálna hangjával és látványával, ugyanis ilyet még soha nem látott, csak rajzokon és kiégett fényképeken. Észre se vette, hogy lassan halad a tömeggel, akkor torpant meg, mikor egy hosszú ruhás alak megállította.
- Kisasszony. A jegye? Hol van a jegye? Adja át. - utasított a férfi, de Grety csak ijedt és értetlen arccal nézett vissza az egyenruhásra. - Nincs jegy, nincs belépés. - ragadta meg a lány karját és kicsit rántott rajta, hogy ki húzza a sorból, de egy nő lépett hozzájuk.
- Sullivan! - szólalt fel hangosan egy enyhe akcentussal. - Már az is sértő, hogy egy nővel így bánik, de, hogy az unokahúgommal! Ehhez semmi joga nincs, azért mert nem érti amit beszél!
- Miss. Aymé. - sóhajtott hosszan a Sullivan nevű férfi. Látszott rajta, hogy nem jó szemmel néz a nőre, és igazat megvallva bosszantotta a jelenléte. - Sajnálom, kérem kérje meg, hogy adja át a jegyét.
A nő a lány felé fordult és gyorsan hadarta el franciául dalolta el mondatott, mire Grety aprót bólintott és a táskájába nyúlt.
- Uram! - szólalt fel a francia nő. - Na de kérem! Ez disznóság! - fordult hátra a mögötte elhaladó férfihez, aki kérdően és kicsit ijedten nézett vissza rá.
- Mi történt? - lépett közelebb az értetlen férfihoz a rendőr, mire Aymé vezetéknevű nő Gretyhez lépett és a kezébe nyomott egy papírt és másodpercek múlva ugyan ott állt mint az előbb.
- Ez a disznó a fenekemre markolt! - tette a derekára a kezét a nő. Egészen elegáns és csinos harmincas években járó nő volt. Rövid, szépen igazított haja meg se akart mozdulni a hajlakktól. A ruha ami rajta volt hosszú szabású, elegáns volt és bőven a térde alá ért. Világos szürke színben díszelgett rajta a ruha a kis sötét kék női zakó.
- Ez nem igaz, uram! - pillantott mérgesen a nőre a férfi.
- Lehet csak véletlen volt. - zúgta el a nő és felemelte az állát. - Semmi baj.
Sullivan halkan engedte útjára a bent rekedt levegőt és elengedte az ingerült férfit, majd Grety felé fordult, aki azonnal át nyújtotta a jegyét. A férfi alaposan átnézte a jegyet, majd aprót bólintott.
- És mi a hölgy neve? - nézett először Gretyre, majd a nőre.
- Inés. Inés Aymé. - vágta rá a nő és Grety karjába karolt. - Ha megbocsájt Sullivan, de mi megyünk. Inésnek hosszú útja volt és szeretném, ha lefeküdne és kipihenné magát. - indultak el lassú léptekkel.
- Megértem. - intett és a két hölgy el is indult.
Némán haladtak egy jó darabig, még ki nem értem a rendőri megfigyelés alól. A nő hosszan sóhajtott fel, de nem engedte el a fiatal lányt.
- Mi ez az egész...? - tette fel ijedten a kérdést Grety. - Hol vagyunk...?
- Most komolyan azt kérdezed hol vagyunk? - mosolyodott el gúnyosan a nő és elő keresett egy száll cigarettát, majd rá gyújtott. - Nem láttad, hogy a víz alatt vagyunk?
- De... De azt igen, de mi ez a hely és ki maga? Tudta, hogy jövök?
- Persze. Valakinek küldenie kellett azt a levelet, viszont nem tudtam ki jön, de amikor megláttalak rá jöttem, hogy csak te lehetsz az Amerikai újságíró. Általában aki Rapturebe jön, az hatalmas boggyásszal érkezik, de te nem. Laure Aymé vagyok. Te pedig...
- Grety Goldwin.
- Szóval Grety. Jobb ha sietünk. Nem hiányzik a feltűnés keltés, bár kétlem, hogy Ryan kamerái nem vettek észre minket, így is eléggé figyelnek engem.
A lány nem kérdezett többet, csak bólintott és követte a nőt, egészen a szinte üres metrón át a lakó negyedig. A nő részletesen mesélte, hogy ez a hely az Olümposzi magasság és a város, vagyis Rapture legelékelőbb és legfontosabb emberek laknak ott.
Laure a lépcsőn felfelé tartva minden szembejövőnek mosolyogva köszönt, és azok szintén vissza köszöntek neki. Egy fotós mellett haladtak el, aki a földszinti liftet leste. Grety érdeklődve figyelte a férfit, aki mellett egy hangrögzítő pihent.
- Ne is érdekeljen... - húzta el az idősebb a lányt. - Ez egy bugris... Napokat szokott itt eltölteni és paparazzit játszik... Nevetséges egy férfi.
A férfi lába gyorsan járt és várta, hogy valami érdekes üsse fel a fejét, de hiába. A szemüveges, mitugrász férfi idegesen fújtatott, majd a meglévő képeket kezdte nézegetni, de sokszor pillantott fel, a sötét filmekről.
Grety egészen egy hatalmas ajtóig követte a nőt, aki elő kereste a kulcsait és ki akarta nyitni a zárt, de nyitva volt.
- Ez a mihaszna már megint itthon van? - nyitott be az ajtón, majd belépett, de vissza fordult a szőkeség felé. - Gyere!
Grety a nő után lépett be a lenyűgöző lakásba, melynek hatalmas ablakai voltak a tengerre. Az ablakok előtt pár méterre két jókora oszlop állt és azok között egy bőr kanapé lapult, amin egy férfi ült és éppen valamit olvasott. Halk zene ment a rádióban, valamiféle "Emelkedj Rapture, emelkedj!". A férfi halkan dúdolta a szöveget és észre se vette az érkezőket.
- Meglep, hogy most is itthon vagy Nate. - emelte fel a hangját Laure. Erre a férfi felkapta a fejét és lejjebb engedte az újságot. Először a nőre, majd az új érkezőre pillantott, de mielőtt belekezdett volna a magyarázkodásba vissza nézett a nőre.
- Fontaine azt mondta ne menjek ma. - dobta fel a lábait az asztalra. - Már megint Ryan így, Ryan úgy... Aztán arra kapom fel a fejem, hogy Ryan átveszi a Fontaine Futuristicsket. - nevetett fel gúnyosan. - A végén pedig valami nevetséges szart csinál belőle, valami olyat ami a Nagy lánca létfontosságú központja lesz.
- Ahhoz előbb félre kell állítania Franket. - lépett a rádióhoz és elkapcsolta valami másik hangsávra, ahol valami nő énekelt. Grety eddig még nem hallotta ezt a női hangot, pedig a felszínen, New Yorkban sokszor töltötte az idejét rádió hallgatással. - Engem nem keresett?
- Nem. - rázta meg röviden a fejét. - Gondolom boldogul ma egyedül. Végül is. A plazmid ipara is virágzik, nincs mitől félnie. Várjunk csak... Ki ez a nő?
- Róla beszéltem neked. Illetve a New York Times egyik újságírója, Grety Goldwin. Grety ő Nate Othen. - indult a nappali melletti helységbe, ami a konyha nevet viselte. Három apró csészével és egy nagy kancsóval tért vissza, de a fiatal lány fehér arccal nézte a vad idegen embereket. Nem tudta felfogni a történteket és azt, hogy mi történt vele az elmúlt egy egész órában. - Jaj édesem. - tette le a kezeiben lévő dolgokat a nő és Gretyhez lépett. - Gyere. Ülj le. - húzta le a kanapéra.
- Mi ez az egész? - pillant az asztalon lévő csészékre a lány és a mellettük heverő fekete fehér csomagolású Nico Time névre keresztelt cigarettára. Grety másodpercekre megáll és beolvassa a csomagolást, amin egy Amerikát jelképező sas csap le éppen az áldozatára a doboz tetején, még az alján egy rövidke sor lapul. "The Taste You Crave!"
- Legalább egy dolgot jól csinál Ryan. - nevetett fel gúnyosan a srác. - Nem eregeti ki a szennyesét egész Amerikának. Más se hiányozna még Raptureből, mint egy csapat vallásos bevándorló, akikből így elég sok van és olyan emberek, akik nem fogják be a szájukat a magasabb rangú emberek előtt. - járt a szája és megállás nélkül ömlött ki az ajkán a rengeteg szarkazmus. - Nem véletlen, hogy a feketék még mindig a halászatban igyekeznek pénzt keresni és becsempészni a tiltott bibliákat, még ő és az emberei fent a Frolic erődben... - idegesen fújtatott és inkább csak legyintett egyet. - Felesleges.
- Lényegében. - pillantott kicsit mérgesen a fiúra a nő. - Ezt a helyet Rapturnek hívják, amit a már említett Andrew Ryan építtetett és jelenleg ő irányítja. Többek között... Lassan királyi szerepet ölt idelent a saját eszménye szerint, pedig teljesen az ellenkezőjét hirdeti idelent. Elég komoly szabályokat tűzött ki nekünk, az egyik ilyen, hogy tilos a biblia és bármilyen más vallásos írás, szabad művészet és tudomány valósult meg, amit nem igazán próbálnak szabályozni. Idelent tiltott szó a biblia, Frank Fontaine és maga Andrew Ryan. A kettő együtt pedig elegendő egy kényelmes rács börtön bérléséhez. - mesélte Laure. - És ha lehetséges, ne járjon el a szád, hogy ki vagy és mivel foglalkozol. Hidd el, kellemetlenül járnál az emberei fogságában.
Grety kellemetlenül nyelt egy aprót, ezzel hátráltatva a okozott hányingerét és rosszul létét. nehezen tudta elképzelni, ami történt vele és elfogadás helyett, csak elviselte a tényeket.
- Szóval Rapture... - sóhajtott hosszan a lány és óvatosan kortyolt bele a teájába. - Mikor mehetek el?
- Túl feltűnő lenne, ha a napokban távoznál. Szerintem Ryannek már ez is feltűnt, vagy Sullivannak, aki leadta a drótot a főnökének. Nem engednének ki a városból és pórul járnál.
- Értem. - engedi le a kezét a combjára és idegesen kezd járni az ujja. - Már csak egy kérdésem van. Miért kellett ide jönnöm?
- Igazából, kíváncsiak voltunk mi történik odafent és gondolom sok embernek tűntek fel dolgok. - ecsetelte a nő és egy újabb száll cigarettát húzott ki a dobozból, majd rá gyújtott. A Nate névre hallgató férfi rosszalló pillantást vet a nem sokkal mellette lévő nőre, minden bizonnyal a cigaretta füst miatt.
- Jelentek meg cikkek, amikben elég sok feltételezés volt, hogy pontosan mi is történhet itt, de... Egyik se volt igaz... - pillantott a hatalmas ablakok felé, ami előtt egy csoport hal úszott el. A lány hatalmasat nyelt, amint rá döbbent, hogy a víz fóbiája ellenére egy olyan helyen tartózkodott, ami teljes mértékben a víz alatt van, több méter mélyen.
- Hamar megszokja az ember. - pillantott a háta mögé Nate, majd vissza fordult a lány felé. - Elméletileg nem tudnak betörni az ablakok, bár.. Volt már rá példa és a sérült szárny teljesen megtelt vízzel. Többen is megfulladtak.
Gretyt teljesen kiverte a víz és remegni kezdett az egész teste, a hátán égnek állt a szőr és hatalmasra nyíltak a kék szemei. Nate hangosan nevetett fel a lány reakcióján, mire Grety a fiúra pillantott, enyhén mérges arckifejezéssel, hogy egy ilyen férfi gúnyt űzött belőle.
- Csak szórakozok. Ezek az ablakok mindent kibírnak. - állt fel a lábára és kényesen kezd el nyújtózkodni. - Ne vedd magadra.
- Már megbocsáss! - pattant fel a szőkeség és szúrós szemekkel néz a férfiéba. - Engedtem egy szóval is, hogy le tegezz? Elnézem, hogy taplón viselkedsz az emberrel, de ez már sok.
Az idő gyorsan repült a vízi járművön, ugyanis Grety a többi utas csodálkozására emelte fel a tekintetét az újonnan kiadott modern élet tragikus drámájából, amit Edward Albee írt, A homokozó című kötetet.
- Ott van! - mutatott ki az ablakon egy fiatal nő, talán pár évvel ha idősebb lehetett Greytinél. - Elképesztő... És hatalmas!
- Már most sokan vannak... - felelt a párja. - Manapság mindenki leakar jutni Rapturbe.
Grety kérdően meredt az idegen emberekre akik szinte egymást lökdöstek, azért, hogy egy pillantást vessenek valami elképesztőre és hatalmasra. A táskájába téve a könyvet állt fel és az ablakhoz lépett. Ledöbbenve mérte végig a hatalmas tornyot, aminek a lépcsői a tengerbe vezettek. Az épület legalább tizenkét méter magasra nyúlt és a tetején egy kivetítő villogott. Elképedve tűrte a füle mögé a hosszú szőke tincseit, hogy ne zavarják a világítótorony látványát, ami egyszerre nyújtott elképesztő, bámulatos, lebegtető érzést és félelmet, mely kérdéseket halmozott fel a lányban. "Mi a fene ez? Hova a fenébe vezet és mi az a Rapture?"
Mint leszálláskor kiderült, nem csak Amerikai utazók vártak a nyitott ajtajú torony előtt, ahonnan halk zene szólt. Több Orosz és Német polgár is várakozott, igaz némelyik próbált angolul kérdezősködni, de nehezen ment nekik a nyelvtani és a szófaji ismeretek nélkül, így ezek a kérdések érthetetlenek, legalábbis zavarosak és megválaszolatlanok voltak. A legtöbb embernek belépő jegyei voltak valahova amit eddig senki nem látott, és Grety is magában jegyzetelte a dolgokat, hogy ne legyen annyira gyanús, már mintha utazótáska nélkül nem lenne elég kétes. Egy rövid pánik futott át rajta; neki sincs jegye.
A tömeg lassan haladt és ahogy belépett a világítótoronyba egy vörös vászonra írt szöveg fogadta, mely mögött egy arany férfi szobor volt látható. A szalagon egy összetett mondat íródott; "Itt nincsenek Istenek, sem királyok, csak az ember". A kijelentést látva a lány eléggé meglepődött és megrémült, mivel ilyennel még életében nem találkozott és a "nincs Isten" kijelentés libabőrőssé tette. A tömeggel indult lefele a lépcsőn és egy pillanatra a szemét kezdte törölgetni, mikor meglátta az éppen eltűnő tenger alatt járóra hasonlító fém gömböt, viszont percek elteltével egy újabb "izé" bukkant fel, melyet újabb emberek töltöttek meg.
- Kérem ne tolakodjanak! - szólalt fel az egyik férfi. - A batiszférák mindenkit elszállítanak, de a tolakodással, csak a saját helyzetüket nehezítik és az időt húzzák.
A férfin hosszú köpenyszerű ruha lógott, de éppen kilátszódott a vastag talpú bakancsa és a kesztyűje. A vállán átlógatva a kis táska pihent amiben egy rövidhullámú rádió antennája ágaskodott ki. Folyamatos beszéd és rendőri jelentés zúgott ki, de szinte lehetetlen lett volna hallani a mondatokat, ugyanis akkora volt a zaj, hogy csak sistergés jutott el Grety fülébe, de biztos volt benne, hogy ezek az alakok valamiféle felügyelő, rendőri szerepet töltenek itt be. De hol az az itt?
A férfi furcsának vélte az előtte elhaladó Gretyit aki beszélt a batiszférába, többek között talán azért is, mivel nem volt táskája mint a többi utasnak, de egy szót se szólt, csak hagyta beszélni, így Grety volt a hatodik személy a 'szférában. A hosszú kabátos férfi kiadta az utasítást, hogy a kar meghúzásával elindul a batiszféra és az ajtó automatikusan záródik, majd az érkezéskor kinyílik. Gretyben azonnal a legrosszabbak fordultak meg. A gömbszerűség teljesen olyan volt mint egy tenger alatt járó és ha arra hasonlított, akkor a víz alá merülhetett, vagyis lehetséges lehetett, hogy kinyílik a víz alatt az önzáródó ajtó és a tenger mélyén fullad meg. De semmi ilyen nem történt.
A 'szféra az útjára indult és mielőtt láthatták volna a tenger alját egy kivetítő vászon futott le az ajtón és elindult a fejük fölött lévő kivetítő is, ami érces, durva hangon pörgött és fekete fehér képet vetített a jelenlévők szeme elé. Egy karikában elhelyezett ábra díszelgett a kivetítőn, és a lánynak azonnal feltűnt, hogy az ábra, bizony a hatalmas világító tornyot akarta ábrázolni, majd az ábra eltűnését követően, valami abnormális reklám ugrott be, csipán másodpercekre, mert a kép váltás után egy férfi képét láthatták az utazók, aki neki is kezdett a mondani valójának. "Andrew Ryan vagyok, és azért jöttem, hogy feltegyek egy kérdést: Az ember nem illeti-e meg saját homlokának verejtéke? Nem, mondja a washingtoni férfi, az a szegényeké. Nem, mondja a vatikáni, az az Istené. Nem bizony, mondja a moszkvai ember, az közös. Nem fogadtam el ezeket a lehetőségeket. Inkább valami mást választottam. A lehetetlent választottam... - a vászon egy pillanat alatt csúszott odébb ezzel tökéletes látványt adva valami... elképesztőnek amit még ember nem látott. Valami hatalmasnak, egy tenger mélyére épített New Yourknak. Grety ugyanis csak saját otthonához tudta hasonlítani a víz alatti utópiát. A cég táblák már messziről világítottak és az épületek magasra nyúltak, a fények pedig egy kékes fényt adtak az egész városnak. - Rapture-t választottam. A helyet, ahol a művésznek nem kell tartania a cenzúrától. Ahol a tudóst nem kötik gúzsba kicsinyes erkölcsi normák. Ahol a nagyokat nem korlátozzák a kicsik. És ahol a homlokod verítékével Rapture a te városod is lehet."
Grety álla a mondandó végére a vízjáró beltere alját súrolta, amikor a jármű épületeket összekötő folyosók alatt és hatalmas kék bálnák felett haladt el, majd egy sínre futott és eltűnt az egyik épület gyomrában.
A batiszféra lassan emelkedett felfelé, és végül egy hatalmas teremben állt meg, amiben tucatnyi ember sorakozott és kifelé igyekeztek. A terem tetejét üveg lapok díszítették, akár csak valami panoráma ablak, de a 'szféra ajtaja előtti falon is kizárólag üveg volt, ami teljes kilátást kínált a tengerre. A tengeralattjáró ajtaja kinyílt és Grety lépett ki rajta először. Száj tátva bámulta az épületen kívüli tengeri világot. A hatalmas kék bálnát, ami az épületek között úszott el és olyan hangosan énekelt, hogy teljesen behallatszód ott az létesítménybe. A bálnák mellett kisebb halak úsztak el, de Grety nem bírt betelni a kék bálna hangjával és látványával, ugyanis ilyet még soha nem látott, csak rajzokon és kiégett fényképeken. Észre se vette, hogy lassan halad a tömeggel, akkor torpant meg, mikor egy hosszú ruhás alak megállította.
- Kisasszony. A jegye? Hol van a jegye? Adja át. - utasított a férfi, de Grety csak ijedt és értetlen arccal nézett vissza az egyenruhásra. - Nincs jegy, nincs belépés. - ragadta meg a lány karját és kicsit rántott rajta, hogy ki húzza a sorból, de egy nő lépett hozzájuk.
- Sullivan! - szólalt fel hangosan egy enyhe akcentussal. - Már az is sértő, hogy egy nővel így bánik, de, hogy az unokahúgommal! Ehhez semmi joga nincs, azért mert nem érti amit beszél!
- Miss. Aymé. - sóhajtott hosszan a Sullivan nevű férfi. Látszott rajta, hogy nem jó szemmel néz a nőre, és igazat megvallva bosszantotta a jelenléte. - Sajnálom, kérem kérje meg, hogy adja át a jegyét.
A nő a lány felé fordult és gyorsan hadarta el franciául dalolta el mondatott, mire Grety aprót bólintott és a táskájába nyúlt.
- Uram! - szólalt fel a francia nő. - Na de kérem! Ez disznóság! - fordult hátra a mögötte elhaladó férfihez, aki kérdően és kicsit ijedten nézett vissza rá.
- Mi történt? - lépett közelebb az értetlen férfihoz a rendőr, mire Aymé vezetéknevű nő Gretyhez lépett és a kezébe nyomott egy papírt és másodpercek múlva ugyan ott állt mint az előbb.
- Ez a disznó a fenekemre markolt! - tette a derekára a kezét a nő. Egészen elegáns és csinos harmincas években járó nő volt. Rövid, szépen igazított haja meg se akart mozdulni a hajlakktól. A ruha ami rajta volt hosszú szabású, elegáns volt és bőven a térde alá ért. Világos szürke színben díszelgett rajta a ruha a kis sötét kék női zakó.
- Ez nem igaz, uram! - pillantott mérgesen a nőre a férfi.
- Lehet csak véletlen volt. - zúgta el a nő és felemelte az állát. - Semmi baj.
Sullivan halkan engedte útjára a bent rekedt levegőt és elengedte az ingerült férfit, majd Grety felé fordult, aki azonnal át nyújtotta a jegyét. A férfi alaposan átnézte a jegyet, majd aprót bólintott.
- És mi a hölgy neve? - nézett először Gretyre, majd a nőre.
- Inés. Inés Aymé. - vágta rá a nő és Grety karjába karolt. - Ha megbocsájt Sullivan, de mi megyünk. Inésnek hosszú útja volt és szeretném, ha lefeküdne és kipihenné magát. - indultak el lassú léptekkel.
- Megértem. - intett és a két hölgy el is indult.
Némán haladtak egy jó darabig, még ki nem értem a rendőri megfigyelés alól. A nő hosszan sóhajtott fel, de nem engedte el a fiatal lányt.
- Mi ez az egész...? - tette fel ijedten a kérdést Grety. - Hol vagyunk...?
- Most komolyan azt kérdezed hol vagyunk? - mosolyodott el gúnyosan a nő és elő keresett egy száll cigarettát, majd rá gyújtott. - Nem láttad, hogy a víz alatt vagyunk?
- De... De azt igen, de mi ez a hely és ki maga? Tudta, hogy jövök?
- Persze. Valakinek küldenie kellett azt a levelet, viszont nem tudtam ki jön, de amikor megláttalak rá jöttem, hogy csak te lehetsz az Amerikai újságíró. Általában aki Rapturebe jön, az hatalmas boggyásszal érkezik, de te nem. Laure Aymé vagyok. Te pedig...
- Grety Goldwin.
- Szóval Grety. Jobb ha sietünk. Nem hiányzik a feltűnés keltés, bár kétlem, hogy Ryan kamerái nem vettek észre minket, így is eléggé figyelnek engem.
A lány nem kérdezett többet, csak bólintott és követte a nőt, egészen a szinte üres metrón át a lakó negyedig. A nő részletesen mesélte, hogy ez a hely az Olümposzi magasság és a város, vagyis Rapture legelékelőbb és legfontosabb emberek laknak ott.
Laure a lépcsőn felfelé tartva minden szembejövőnek mosolyogva köszönt, és azok szintén vissza köszöntek neki. Egy fotós mellett haladtak el, aki a földszinti liftet leste. Grety érdeklődve figyelte a férfit, aki mellett egy hangrögzítő pihent.
- Ne is érdekeljen... - húzta el az idősebb a lányt. - Ez egy bugris... Napokat szokott itt eltölteni és paparazzit játszik... Nevetséges egy férfi.
A férfi lába gyorsan járt és várta, hogy valami érdekes üsse fel a fejét, de hiába. A szemüveges, mitugrász férfi idegesen fújtatott, majd a meglévő képeket kezdte nézegetni, de sokszor pillantott fel, a sötét filmekről.
Grety egészen egy hatalmas ajtóig követte a nőt, aki elő kereste a kulcsait és ki akarta nyitni a zárt, de nyitva volt.
- Ez a mihaszna már megint itthon van? - nyitott be az ajtón, majd belépett, de vissza fordult a szőkeség felé. - Gyere!
Grety a nő után lépett be a lenyűgöző lakásba, melynek hatalmas ablakai voltak a tengerre. Az ablakok előtt pár méterre két jókora oszlop állt és azok között egy bőr kanapé lapult, amin egy férfi ült és éppen valamit olvasott. Halk zene ment a rádióban, valamiféle "Emelkedj Rapture, emelkedj!". A férfi halkan dúdolta a szöveget és észre se vette az érkezőket.
- Meglep, hogy most is itthon vagy Nate. - emelte fel a hangját Laure. Erre a férfi felkapta a fejét és lejjebb engedte az újságot. Először a nőre, majd az új érkezőre pillantott, de mielőtt belekezdett volna a magyarázkodásba vissza nézett a nőre.
- Fontaine azt mondta ne menjek ma. - dobta fel a lábait az asztalra. - Már megint Ryan így, Ryan úgy... Aztán arra kapom fel a fejem, hogy Ryan átveszi a Fontaine Futuristicsket. - nevetett fel gúnyosan. - A végén pedig valami nevetséges szart csinál belőle, valami olyat ami a Nagy lánca létfontosságú központja lesz.
- Ahhoz előbb félre kell állítania Franket. - lépett a rádióhoz és elkapcsolta valami másik hangsávra, ahol valami nő énekelt. Grety eddig még nem hallotta ezt a női hangot, pedig a felszínen, New Yorkban sokszor töltötte az idejét rádió hallgatással. - Engem nem keresett?
- Nem. - rázta meg röviden a fejét. - Gondolom boldogul ma egyedül. Végül is. A plazmid ipara is virágzik, nincs mitől félnie. Várjunk csak... Ki ez a nő?
- Róla beszéltem neked. Illetve a New York Times egyik újságírója, Grety Goldwin. Grety ő Nate Othen. - indult a nappali melletti helységbe, ami a konyha nevet viselte. Három apró csészével és egy nagy kancsóval tért vissza, de a fiatal lány fehér arccal nézte a vad idegen embereket. Nem tudta felfogni a történteket és azt, hogy mi történt vele az elmúlt egy egész órában. - Jaj édesem. - tette le a kezeiben lévő dolgokat a nő és Gretyhez lépett. - Gyere. Ülj le. - húzta le a kanapéra.
- Mi ez az egész? - pillant az asztalon lévő csészékre a lány és a mellettük heverő fekete fehér csomagolású Nico Time névre keresztelt cigarettára. Grety másodpercekre megáll és beolvassa a csomagolást, amin egy Amerikát jelképező sas csap le éppen az áldozatára a doboz tetején, még az alján egy rövidke sor lapul. "The Taste You Crave!"
- Legalább egy dolgot jól csinál Ryan. - nevetett fel gúnyosan a srác. - Nem eregeti ki a szennyesét egész Amerikának. Más se hiányozna még Raptureből, mint egy csapat vallásos bevándorló, akikből így elég sok van és olyan emberek, akik nem fogják be a szájukat a magasabb rangú emberek előtt. - járt a szája és megállás nélkül ömlött ki az ajkán a rengeteg szarkazmus. - Nem véletlen, hogy a feketék még mindig a halászatban igyekeznek pénzt keresni és becsempészni a tiltott bibliákat, még ő és az emberei fent a Frolic erődben... - idegesen fújtatott és inkább csak legyintett egyet. - Felesleges.
- Lényegében. - pillantott kicsit mérgesen a fiúra a nő. - Ezt a helyet Rapturnek hívják, amit a már említett Andrew Ryan építtetett és jelenleg ő irányítja. Többek között... Lassan királyi szerepet ölt idelent a saját eszménye szerint, pedig teljesen az ellenkezőjét hirdeti idelent. Elég komoly szabályokat tűzött ki nekünk, az egyik ilyen, hogy tilos a biblia és bármilyen más vallásos írás, szabad művészet és tudomány valósult meg, amit nem igazán próbálnak szabályozni. Idelent tiltott szó a biblia, Frank Fontaine és maga Andrew Ryan. A kettő együtt pedig elegendő egy kényelmes rács börtön bérléséhez. - mesélte Laure. - És ha lehetséges, ne járjon el a szád, hogy ki vagy és mivel foglalkozol. Hidd el, kellemetlenül járnál az emberei fogságában.
Grety kellemetlenül nyelt egy aprót, ezzel hátráltatva a okozott hányingerét és rosszul létét. nehezen tudta elképzelni, ami történt vele és elfogadás helyett, csak elviselte a tényeket.
- Szóval Rapture... - sóhajtott hosszan a lány és óvatosan kortyolt bele a teájába. - Mikor mehetek el?
- Túl feltűnő lenne, ha a napokban távoznál. Szerintem Ryannek már ez is feltűnt, vagy Sullivannak, aki leadta a drótot a főnökének. Nem engednének ki a városból és pórul járnál.
- Értem. - engedi le a kezét a combjára és idegesen kezd járni az ujja. - Már csak egy kérdésem van. Miért kellett ide jönnöm?
- Igazából, kíváncsiak voltunk mi történik odafent és gondolom sok embernek tűntek fel dolgok. - ecsetelte a nő és egy újabb száll cigarettát húzott ki a dobozból, majd rá gyújtott. A Nate névre hallgató férfi rosszalló pillantást vet a nem sokkal mellette lévő nőre, minden bizonnyal a cigaretta füst miatt.
- Jelentek meg cikkek, amikben elég sok feltételezés volt, hogy pontosan mi is történhet itt, de... Egyik se volt igaz... - pillantott a hatalmas ablakok felé, ami előtt egy csoport hal úszott el. A lány hatalmasat nyelt, amint rá döbbent, hogy a víz fóbiája ellenére egy olyan helyen tartózkodott, ami teljes mértékben a víz alatt van, több méter mélyen.
- Hamar megszokja az ember. - pillantott a háta mögé Nate, majd vissza fordult a lány felé. - Elméletileg nem tudnak betörni az ablakok, bár.. Volt már rá példa és a sérült szárny teljesen megtelt vízzel. Többen is megfulladtak.
Gretyt teljesen kiverte a víz és remegni kezdett az egész teste, a hátán égnek állt a szőr és hatalmasra nyíltak a kék szemei. Nate hangosan nevetett fel a lány reakcióján, mire Grety a fiúra pillantott, enyhén mérges arckifejezéssel, hogy egy ilyen férfi gúnyt űzött belőle.
- Csak szórakozok. Ezek az ablakok mindent kibírnak. - állt fel a lábára és kényesen kezd el nyújtózkodni. - Ne vedd magadra.
- Már megbocsáss! - pattant fel a szőkeség és szúrós szemekkel néz a férfiéba. - Engedtem egy szóval is, hogy le tegezz? Elnézem, hogy taplón viselkedsz az emberrel, de ez már sok.
